A dühös angyal

Vigyázz, mit mondasz, mert megteremted azt... Ferkediel a segítő angyal az utóbbi két védence életét nem tudta teljesen elfogadni, ezért lehetőséget kapott, hogy emberbőrbe bújjon... ****   Ferkediel mérgesen viharzott végig a fényfolyosón. A többiek már messziről megérezték dühének hatalmas szelét, de mint mindig, most is értetlenül álltak a dolog előtt. Gondolták, bizonyára valami „véletlen” hiba csúszott a teremtésébe… ismerték a következményeket, Amdael ezért számtalanszor türelemre intette, de sohasem hallgatott rá. – Kérlek, ne ítélkezz az emberek felett, ha a helyükben lennél, megtudnád… – Nem, én soha! Ha én ember lennék, ha én férfi lennék… – Ugyanúgy tennél, mint ők, tapasztaltam. - suttogta Amdael. – Neked könnyű, mert te vagy a krónikás, aki mindent feljegyez, vagyis láthatsz mindent, de mit szólnál hozzá, ha egyszer nem jönne be a papírforma? – Mindig bejön… - mosolygott bölcsen Amdael és tovább írta a rábízott emberi lények történetét. – Nem… hiába is lennék emberbőrben, engem senki sem azonosíthat egy előre kódolt klisével! Nem, mindig van más út, van választás, szabad akarat… - No-no… csak ne olyan hevesen… - dünnyögte Amdael munka közben. – Ha én ember lennék, mindent másképp csinálnék! – Vigyázz mire gondolsz, mert megteremted! – Tudom, de képzeld csak el, ha ember lennék… - Mondom, olyan lennél, mint ők! – Jó, akkor, ha angyalként lehetnék közöttük, elmondhatnám nekik az igazságot… - Szerinted hallgatnának rád? – Persze, elmondanám, honnan jöttem és miért! – felelte magabiztosan. – Ez nem ennyire egyszerű… - Miért? – Azért, mert azt kell átélniük, amit bevállaltak, hogy abból tanulhassanak! Hiába mondod el nekik, sokaknak nincs füle, hogy halljon, másoknak nincs szeme, hogy lásson, vagy nem hisznek az angyalokban, vagy egész egyszerűen őrültnek tartanának, és bezárnának valami szűk sötét helyre. – Ezt nem mondod komolyan… - De igen… azt hiszed, még nem próbáltuk? Hajaj! Számtalan eset fel van jegyezve abban a hatalmas kristálytékában. – Azon a falon? – csodálkozott Ferkediel és odanézett. – Igen. – Nem lehet olyan sok… ilyen pici helyen… - Ha tudnád, ilyen pici helyen milyen végtelen sok adat rejtezik, egészen a világ nem kezdetétől a nem végéig minden történet fel van jegyezve… - Hogyan? – De hiszen te is tudod… rezgésekben… Ferkediel végignézte a kristálytékát, majd ismét megszólalt. – Nem tudnám azt csinálni, amit te! – nézett rá csodálkozva. – Ezért nem te csinálod, hanem én és a hozzám hasonlók… mint ismeretes számodra is, a te és a hozzád hasonlók feladatai az aktuális teremtési körülményektől függenek. – Már megint kezded? Tudom, képzeld el! - Rendelkeztek ugyan önálló információs halmazzal és részleges szabad akarattal, sőt, saját szellemi evolúciótok is van, de tapasztalatlan gyerekként kezditek az életet… – Á, vagy úgy, most rajtakaptalak! Esetleg le is nézel, amiért engem nem úgy teremtettek, hogy kezdettől minden tudás az enyém? Ítélkezel felettem! – fürkészte minden gondolatát. - Az nem az én tisztem, csupán a tényeket közöltem veled, hogy eszedbe jusson, miért teremttettél… - Nem hiszem… - A világegyetemben nincs értékelés, ez van és pont. Csak megállapíthatjuk, mi van most… - Felettesebb énnek képzeled magad? – Nem. Az vagyok. De nem azért, hogy ezzel téged, vagy bárkit is bosszantsak, hanem azért, mert ez az élet rendje, ilyen az angyali hierarchia, ezek puszta tények. – Na, igen… - gúnyolódott Ferkediel. - Nyilvántartó vagyok, minden eseményt rögzítek. – folytatta Amdael, mintha meg sem hallotta volna Ferkediel angyal epés gondolatait. – Haha… - A teremtésben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye és szerepe. A te fajtádat korlátozott képességekkel, tudással és jogkörrel ruházták fel, így csak meghatározott feladatokat végezhettek. Ne vágyj másra, mint aki vagy, légy elégedett, örülj annak, ami van, azért adj hálát! Viszont az mind a tiéd itt és most, azért nem kell könyörögnöd, pusztán csak meg kell köszönnöd… – Miket beszélsz? - Ne feledd, szükség esetén akár munkahelyet is válthattok, illetve előléptethetők vagy lefokozhatók vagytok, vagyis minden egyedül tőled függ… – Hogy oda ne rohanjak… most fenyegetsz? – hetvenkedett. – Miért veszel minden adatot támadásnak? – Nem vettem támadásnak… csak… – A törvény szerint az jön ki belőled, ami benned van! Tudod, hogy így nem lehetsz segítő… ha folyton ítélkezel a védenced felett, akkor lefokoznak… s megtapasztalhatod azt, amit elítéltél… ezen a szinten nincs értékelés, nem döntheted el, mi a jó és mi a rossz, mert egész egyszerűen olyan nem létezik… itt nincs polaritás… odalenn minden megtörténhet… ott jó új ismereteket átélni… – Na, és ha mondjuk, lefokoznak, mi lesz belőlem? - halkult le. - Egy teljesen tudatlan embergyermek… - Teljesen tudatlan? Na, ne mondd! Az nem lehetséges! Egy angyallal ilyet nem tehetnek! – Pedig igen… - Hahaha! – Én szóltam… - Jól van, rendben, nem dühöngök e miatt a Félix miatt… de akkor ne mondd el a bíráknak… - Nem kell elmondanom, a karma urai, akár itt mindenki, mindent látnak, mindent tudnak, és meglátod, ha nem tudod elfogadni, megérteni, eljön az az idő, amikor te magad is Félix lehetsz… és rajtad kívül ezt senki más sem fogja jobban akarni… rádöbbensz, hogy te akarod megtapasztalni… - Félix most él, ő már biztosan nem lehetek… - Minden most van, bármikor bármi lehetsz… s mint az imént mondottam, semmit sem kell kérned, mert minden a tiéd, elég megköszönnöd… - Ugyan… - legyintett Ferkediel, és dühösen tovább állt. Ám indulatának alacsony rezgését nem tudta lecsillapítani, Félix tettei annyira felháborították, hogy egyfolytában az járt a gondolataiban. Meg is lett a böjtje, mert pár pillanat múlva már a karma urai előtt találta magát.